Gyöngül nemzeti azonosságtudatunk

A legutóbbi népszámlálás arról tett tanúságot, hogy a szlovákiai magyarok száma fogy, konkrétan tíz év alatt negyvenhétezerrel lettünk kevesebben, aminek a demográfusok szerint döntően az asszimiláció az oka. A szociológiai felmérések igazolják-e ezt a megállapítást? - kérdeztük a szociológust, Mészárosné Lampl Zsuzsannát, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem tanárát.
– A népszámlálási eredményekkel kapcsolatban nem végeztem konkrét felméréseket, a szlovákiai magyarok nemzeti identitását kutatom a múlt század kilencvenes éveinek közepétől, ezért a demográfusok megállapításait konkrétan nem tudom megerősíteni. Az viszont tény, hogy már az első kutatások alapján kimutatható volt, hogy a vizsgált identitástípusok szempontjából a szlovákiai magyarság nem tekinthető egységes csoportnak, fellelhető körükben mind a három típus — tehát az érett identitás, a köztes identitás és a szlovák identitás — és azok keverékei. És az is tény, hogy az elmúlt években megerősödött az a típuscsoport, amely az asszimiláció felé mutat, és annak a csoportnak a rovására, amely az identitás megőrzését fontosnak tartja.

Mi jellemzi az egyes típusokat, illetve mi mutatja azt, hogy az egyén nemzeti azonosságtudata gyöngül, és végül eljut oda, hogy feladja identitását?
– Az identitásnak különböző dimenziói, összetevői vannak, leegyszerűsítve talán úgy lehetne a legfontosabbakat felsorolni, hogy az érzések, a vélemények, a jelenre és jövőre adott válaszok, s az ezekből származó döntések és azok igazolásai adnak választ arra, ki milyen csoportba, típusba sorolható. Az érzések alatt — hogy példákat is mondjak — azt kell érteni, hogy miként viszonyul az egyén anyanyelvéhez, nemzeti kultúrájához, s milyen érzelmek kötik a nemzethez. A vélemények esetében például az a kérdés, miként vélekedik magyarságáról, jónak vagy rossznak tartja-e, hogy magyar, s ha igen, miért. Ezzel szorosan összefügg az egyén jelenre és jövőre vonatkozó döntése és a döntésből fakadó cselekedete, például ha nem tartja szerencsének, hogy magyar, s gyermekét szlovák iskolába íratja. Cselekedetét pedig igazolja, például azzal, hogy majd jobban fog érvényesülni. Amennyiben ezekből dimenziókból vagy összetevőkből értékeljük az egyes identitástípusokat, akkor azt látjuk, hogy az érett identitásnál ezek az összetevők konzisztensek, vagyis a leginkább kötődnek egymáshoz, nincsenek köztük ellentmondások, s a nemzethez kötődő erős érzések, a vélemények, a döntések és cselekedetek, valamint azok indoklása logikusan épülnek egymásra. A köztes identitás esetében ez a logikai vonalvezetés már megszakad: ugyan érzéseiben magyar, használja is anyanyelvét, kötődik a kultúrához és véleményében ezt mind rendjén valónak tartja, de gyermekét már szlovák iskolába íratja, tehát a döntése és a cselekedete már nincs összhangban érzésével és véleményével. A szlovák identitástípusra pedig az a jellemző, hogy az egyén már érzéseiben sem kötődik magyarságához, csak tényként fogja azt fel, s ha beszél is magyarul, nem tartja fontosnak, hogy magyarságát bevallja, döntései és cselekedetei pedig olyan irányultságúak, hogy elvezethetnek a nemzeti identitásváltáshoz, tehát az asszimilációhoz.

A májusi népszámlálás előtt több civil szervezet és szakmai csoport is céljául tűzte, hogy felvilágosító munkával arra próbálja majd ösztönözni a magyarokat és más kisebbségeket is, hogy bátran vállalják identitásukat. Az elmondottak alapján mire kell figyelniük, hogy munkájuk sikeres legyen?
– A legfőbb kérdés, amire nyilván választ is kellene keresni, hogy valaki miért nem vállalja nemzetiségét. A nemzeti identitás vállalása ugyanis egyéni döntés, amelyre nagyon sok tényező hat. És tudni kell azt is, hogy ezek a tényezők nemcsak a nemzeti azonosságtudat kialakulásában, hanem fejlődésében is szerepet játszanak, mert bármennyire furcsán hangzik is, az ember identitástudata változik, nem igaz, hogy az ember húsz-huszonöt éves korára kialakul és stabil marad. Még középkorúak esetében is kimutatható a nemzeti identitásváltás. Igazából tehát azt kell tudni, kire milyen tényezők hatnak, mert csak akkor lehet egyfajta felvilágosító munkát folytatni, amely úgymond sikerrel jár, vagyis az egyén nem vált identitást. Persze, minden egyes emberrel nem lehet beszélni, viszont a felvilágosító munka során, amennyiben nagyobb csoportra kíván bárki is hatni, mindenképpen abból kell kiindulni, amit a legelején már említettem, hogy a szlovákiai magyarság a nemzeti identitás szempontjából nem egy homogén csoport. Legalább azt figyelembe kell venni, hogy vannak tömbben élő magyarok, és vannak szórványterületen élők, mert az jelentősen befolyásolja például, hogy mennyire tartják fontosnak a nemzetiséget, a nemzeti identitás felvállalását.